FONTOS INFORMÁCIÓ

A kialakult járványügyi helyzet miatt, a nyílt programok ONLINE formában valósulnak meg! További információkért - árak, megvalósulás menete, stb. - kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi gomb megnyomásával!
Nyílt programok Vezetőknek

A coaching eszköztárával dolgozunk az adott témán belül egyéni elakadásokon, kihívásokon a csoport erőforrásaira építve.

A program előtt lehetőséged lesz a partnereink által biztosított profilt kitölteni, ami a saját megtapasztalásaid mellé, objektív tükröt tud adni. A profilt egyéni online konzultáció keretében beszéljük át, amit online csoportos alkalom követ.

A program után pedig néhány hétig inspirációkat küldünk Neked.

 

Nyílt programok fejlődni vágyóknak

A folyamatosan változó világunkban egyetlen állandó elem van csupán, az idő! 1 óra leforgása, mindenkinek 60 percig tart. A program során az idővel való kapcsolatunk, az időhöz kapcsolódó szándékaink megismerése az elsődleges. Mindennapi életünk során számos helyzetben az idővel való bánásmódunk az, ami meghatározza hangulatunkat. Szeretnéd megismerni magadat az idő tervezésén túl? Itt a helyed. 

Az év utolsó témája egy önismereti eszközön keresztül fog segíteni Téged, hogy milyen viselkedési stílus az, ami igazán jellemez abban a szerepben, amit fókuszként választasz ki. A „DISC modell” megismerése után a 4 stílushoz tartozó kulcsokat is átbeszéljük, azaz az önismereten túllépve a másokkal való eredményes együttműködéshez is kapsz muníciót. Stratégiai partnerünknek, a Persolog-nak köszönhetően egy tartalmas könnyvel is megismerkedhetsz.

Abban hiszünk, hogy a 21.század emberének fontos az érzelmi intelligenciát is megismerni. Ha szeretnéd megtudni, hogy mit is jelent az, hogy „Jóban lenni önmagunkkal és másokkal”, kíváncsi vagy mi is ez, eleve milyen elemekből áll, egyáltalán Te hogyan is állsz vele, ez a program lehet az egyik első lépés. Akár vezetőként, akár szakértőként megtudhatod mik az erősségeid és melyek azok a területek, amelyekre tudatosan érdemes figyelned. Számíthatsz arra, hogy a programon és azt követő időszakban is lesznek érzelmeid. 

Részvételi díj

A programok minimum 3 fő részvételével indulnak és előre egyeztetett dátumokon kerülnek megvalósításra.

1 program: 49.990,- Ft / fő

3 program: 129.990,- Ft /fő

A díj tartalmaz 1 program esetén:

– egyéni profilt (EQ-Profiles Genos Selection felmérést, vagy Időgazdálkodás-Persolog Time Management Profilt, vagy Önismeret- Persolog DISC Profilt.
– online egyéni konzultációt, ahol a profil eredményéről beszélgetünk
– online csoportos alkalmat
– program után 3 hétig inspirációs anyagokat.

Aki mind a 3 programra jön, személyre szabott ajándékot is kap 🙂

További lehetőségekről, egyedi konstrukciókról az alábbi elérhetőségen tudtok érdeklődni!

Tóth Annamária 

toth.annamaria@beinspire.hu

TOVÁBB A JELENTKEZÉSI ŰRLAPRA